Trump hosszabbított: év végéig nem kaphatnak munkavállalói vízumot külföldiek

Újságírók, és szinte résztvevők nélkül tartják meg Donald Trump jelölőgyűlését

Spread the love

Nincs szabad sajtó a támogatásotok nélkül.

Zárt körben tartja meg elnökjelölő gyűlését idén a Republikánus Párt. Nagy tétje amúgy se volt a gyűlésnek, Donald Trump gyakorlatilag ellenfél nélkül indult az előválasztásoknak, regnáló elnökként nem volt komoly kihívója. A jelölőgyűlés ettől függetlenül is nagy show-nak ígérkezett, amit Donald Trump nagyon szeretett volna megtartani. Annyira, hogy pár hete még hirtelen ötlettől vezérelve azt is kierőszakolta, hogy a járványügyi korlátozásokat életbe léptető Észak-Karolina helyett a show egy részét Floridában tarthassák.

Florida akkor a Trump által erőltetett újranyitás mintaállama volt. Mármint abban az értelemben minta, hogy minden ésszerű indok nélkül erőltettek az újranyitást. Aminek meg is lett a következménye, az elmúlt hetekben voltak napok, amikor naponta 15 ezerrel nőtt az azonosított fertőzöttek száma az államban, ahol aztán újra szigorításokat kellett bevezetni.

Így jutottunk el addig, hogy nemhogy nagy, de semmilyen show nem lesz a jelölőgyűlés, ahol még a delegáltakat is delegáltak képviselik majd a résztvevők létszámának korlátozása érdekében. Hivatalosan a gyűlésre több mint 2500 küldöttet választottak, de őket végül 336 küldöttküldött képviseli majd.

Az Index elvesztése után erőt kell gyűjtenünk. Különben a legerősebb
független újság tönkretétele a becstelenség teljes diadala lesz, a
beláthatatlan sötétségé. Veletek, általatok tudunk csak erősödni.
Magyarország nem maradhat igazi sajtó nélkül.
Segítsetek, hogy ne maradjon!


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *