Szijjártó: Maradunk az unióban – 444

by Kevin | Last Updated: April 20, 2020

Segíts a szerkesztőségnek! Nélküled nincs 444.

zijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. április 14-énFotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Az Euronews-nak adott interjút Szijjártó Péter külügyminiszter a koronavírus-járvány nyomán Magyarországon kialakult politikai-gazdasági helyzetről. 

Szijjártó többnyire azokat a kérdéseket kapta meg, amit a kormánytagok az elmúlt hetekben, mióta a parlament elfogadta a végdátum nélkül kihirdetett rendeleti kormányzásról szóló jogszabályt. 

A külügyminiszter azt mondta, két fronton zajlik a védekezés: egészségügyi és gazdasági téren egyaránt. Előbbinél a tömeges védőfelszerelés-beszerzésről beszélt, utóbbi esetében pedig azt mondta, olyan csomagon dolgozik a kormány, amely „a magyar GDP 18-20%-át állítja a vállalatok támogatásának és a munkahelyek megőrzésének és újak megteremtésének a szolgálatába”. Szijjártó eredményesnek nevezte az eddigi védekezést, mert sikerült lelassítani a krízist. 

A felhatalmazási törvényről Szijjártó a jól ismert paneleket mondta el: azért volt és van rá szükség, hogy a kormány gyorsan tudjon reagálni a járványügyi fejleményekre; az pedig, hogy a parlament dönt a veszélyhelyzet és a rendeleti kormányzás végéről, erős politikai garanciát jelent. 

Szerinte egyébként a kritikusok nem is olvasták a törvényt, így meglátásaik nem is tényeken alapulnak. Említette, hogy négy más tagországban sincs határideje a rendeleti kormányzásnak, de nem nevesítette azokat. 

Szijjártó ezután megkapta a kérdést, hogy akar-e Magyarország az unió tagja maradni, ha ilyen látványosan nem érdekli az Európai Parlament véleménye. Erre a külügyminiszter azt mondta: tagok vagyunk, és leszünk is:

„Antidemokratikus, hogy az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság bírálhat egy tagországot, miközben a tagországtól megtagadják a válaszadás lehetőségét. Ellenezzük azt a hozzáállást, miszerint az Európai Unióból Egyesült Európai Államokat kellene létrehozni. Álláspontunk szerint az erős Európai Uniónak erős tagállamokon kell alapulnia. Ezért részt veszünk a vitákban, és az unió tagjai maradunk.”

(Euronews)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.