Nemsokára Magyarországon is elérhetővé válik a koronavírus-betegeknek az első hatásos gyógyszer

by Kevin | Last Updated: April 21, 2020

A járvány folyamatosan, dinamikusan változó folyamat, tehát 1-2 hétnek el kell telnie ahhoz, hogy biztonsággal ki lehessen mondani, hogy a járvány előrehalad vagy csendesedik – fejtette ki a kilátások kapcsán a szakember, a lényeg szerinte, hogy a következő hetekben számolnunk kell újabb esetekkel és újabb halálesetekkel.

Azokban az országokban, ahol ellaposították a járványgörbét, ott rendkívül nehéz jósolni

– figyelmeztetett Szlávik János. Más európai országokban, ahol hirtelen lett sok eset, ott jól előre lehet jelezni a járvány csúcsát, ez Magyarország esetében viszont lehetetlen, ezért semmiképp nem bocsátkoznék egyelőre jóslatokba – mondta.

Az infektológus szerint elképzelhető, hogy a járvány visszatér ősszel vagy télen, éppen ezért kell kihúzni kevés esetszámmal addig, hogy megérjük azt az időt, amikor már egy hatékony védőoltás a rendelkezésünkre áll. Egyes becslések szerint az ellenszer megjelenése nagyobb számban már ezen az őszön vagy télen bekövetkezhet – részletezte. Ha bárki a világon létrehoz egy védőoltást, akkor meglesznek a megfelelő kapacitások, hogy milliókhoz eljusson – tette hozzá az orvos, majd újra részletezte, hogy milyen meglévő gyógyszermixet alkalmaztak a koronavírus-betegek esetén.

Az újfajta koronavírus elleni készítmények közül egy olyan van, ami bizonyítottan hatásos, ez a Remdevisir nevű készítmény. Ez már a fázis 3 vizsgálatokban van, ami azt jelenti, hogy nagy számú betegeken próbálják ki a világon

– nyilatkozta.

Ez a készítmény nemsokára Magyarországon is elérhetővé válik azoknak a betegek számára, akiknek súlyos, esetleg életveszélyes az állapotuk. A gyógyszer egy része az immunrendszer erősítésével hat, másik részük a vírus közvetlen elpusztításával, ez az újfajta készítmény pedig direkt vírusellenes hatékonysággal rendelkezik – fejtette ki. Gyakorlatilag már a fertőzés középső stádiumában hatékony lehet – fűzte hozzá.

A koronavírus-fertőzéssel kezelt lélegeztetőgépre tett betegek jó része lekerül a gépről a Szent László Kórházban. Ez azonban hosszú idő is lehet, volt, akit 4 hétig is lélegeztettek.

Címlapkép: MTI/Bús Csaba