Nádasdy Ádám kapja idén az Aegon Irodalmi Díjat

by Kevin | Last Updated: April 22, 2020

Nádasdy Ádám kapja az idén tizenötödik évét ünneplő Aegon Irodalmi Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot, éspedig Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért, melyben szonettek és szabadversek, rímesek és rímtelenek, könnyed-humorosak és mélyen felkavaróak is helyet kaptak, erős saját hangja megtartása mellett megidézve Aranytól Adyn át József Attiláig és Esterházyig idézi meg a magyar irodalmi hagyományt.

Az öt kötetes shortlisten Nádasdy verseskötete mellett Barnás Ferenc Életünk végéig, Csabai László A vidék lelke, Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb és Láng Zsolt Bolyai című kötete kapott helyet. A zsűriben Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer, Ott Anna irodalomszervező, Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő és Széchenyi Ágnes irodalomtörténész foglalt helyet, ők döntöttek a díj sorsáról.

Nádasdy Ádám sokoldalúsága – több évtizedes egyetemi működése és tiszteletet parancsoló műfordítói munkássága, a világirodalom néhány alapművének újrafordítása – eddig önmagának szinte ártó módon háttérbe szorította a jelentős költői életművet. Ez ugyan nem tölt meg hosszú könyvespolcokat, nem is volt sokáig egészen folyamatos, de utolsó, díjazott kötetében mégis figyelemre méltó poétikai váltással megújította a magyar lírának az elmúlással kapcsolatos versbeszédét. Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez. Modernizálta és átírta a patetikus hagyományt. A férfi-férfiszerelem intim feltárulkozásával és vállalásával nagykorúsította a kortárs magyar irodalom egyik új témáját, s tett bátor és bátorító lépést mindenfajta másság elismertetéséért

– írja Széchenyi Ágnes Nádasdy Ádámot méltató laudációjában.

Az Irodalmi Díj nyertesének kihirdetése mellett az Aegon bejelentette azt is, hogy 30 millió forintot ajánl fel az egészségügyi ellátórendszer működésének fenntartására és eszközök beszerzésére.

Kiemelt kép: 24.hu / Ivándi-Szabó Balázs