Laposodik a járványgörbe New York államban

by Kevin | Last Updated: April 13, 2020

New York államban csökken a kórházba szállított új betegek száma, a járványgörbe laposodik – jelentette ki Andrew Cuomo, az állam kormányzója hétfőn a szokásos napi sajtókonferenciáján. „Ez jó hír” – fogalmazott a kormányzó, de rögtön hozzátette, hogy nehéz kiszámítani, mit hoznak a következő napok.

Elmondta, hogy változatlanul naponta mintegy kétezer Covid-19-ben szenvedő beteget szállítanak az állam kórházaiba és már több mint tízezer ember életét követelte az új típusú koronavírus okozta Covid-19-betegség az államban. Hozzátette, hogy vasárnap egyetlen nap alatt 671 beteg halt meg. „Ez már nem olyan rossz, mint az elmúlt napokban” – fogalmazott.

Andrew Cuomo kifejtette, hogy bármikor is „nyitják újra” az államot, azaz indítják be a helyi gazdasági életet, ez várhatóan csak annyit jelent, hogy könnyítenek a szigorú intézkedéseken, de nem oldják fel ezeket teljes egészében. Újból meghatározzák majd, hogy mi minősül „alapvető fontosságú” gazdasági tevékenységnek. „Mi soha nem állítottuk le teljesen a gazdaságot, csak nagyon lelassítottuk” – mondta. A legfontosabbnak a közlekedés és a szállítás helyreállítását nevezte.

A kormányzó egyben bejelentette, hogy az északkeleti tagállamok – Rhode Island, Connecticut New Jersey, Delaware és Pennsylvania – kormányzóival közösen készülnek a gazdaság újraindítására. Phil Murphy, a szomszédos New Jersey kormányzója ugyanakkor a sajtótájékoztatóba videón bekapcsolódva azt közölte, hogy államában még távolról sem tetőzött a járvány. Hasonlóképpen nyilatkozott Gina Raimondo, Rhode Island kormányzója is.

Kiemelt kép: Andrew Cuomo, New York állam kormányzója. Fotó: BRYAN R. SMITH/AFP