Koronavírus: Trump felfüggeszti a bevándorlást az Egyesült Államokba

by Kevin | Last Updated: April 21, 2020

A koronavírusra utalva az amerikai elnök úgy fogalmazott: “a Láthatatlan Ellenség támadására tekintettel, megvédendő munkahelyeinket és nagyszerű amerikai állampolgárainkat, elnöki rendeletet fogok aláírni az Egyesült Államokba irányuló bevándorlás átmeneti felfüggesztéséről”. 

A mikroblog-bejegyzésben Trump nem jelölte meg az elnöki rendelet kiadásának időpontját, sem azt, hogy az intézkedés meddig tart és hogyan érinti majd a zöld kártyával már rendelkezőket. A Fehér Ház elhárította a választ az amerikai újságírók ezzel kapcsolatos kérdéseire.

Az első kommentárok megjegyezték, hogy Donald Trump azt követően tette közzé álláspontját, hogy a Fehér Házban tartott sajtókonferencián a többi között az egyes tagállamok gazdasági életének újraindításáról szólt, Todd Semonite altábornagy, az amerikai hadsereg főmérnöke pedig az Egyesült Államok déli határain épülő falról adott tájékoztatást. Az amerikai kormányzat a járvány miatt már felfüggesztette a beutazásokat Kínából, Iránból, a schengeni övezetből, az Egyesült Királyságból és Írországból.

Címlapkép: Getty Images