Karácsony: Az utcák, parkok, terek most nem telhetnek meg élettel

by Kevin | Last Updated: April 12, 2020

[ad_1]

Karácsony Gergely rövid Facebook-üzenetben köszöntötte a budapestieket Facebook-oldalán. A főpolgármester a bejelentkezésben arról beszélt, hogy ez a húsvét más lesz, mint az előző évek ünnepei, az utcák, parkok, terek ugyanis most nem telhetnek meg élettel.

„Arra kérem önöket, maradjanak otthon, mert most azzal tehetik a legtöbbet a szeretteikért, ha nem találkozunk velük, és azzal tehetünk legtöbbet a városunkért, ha kedvenc tereink üresen maradnak” – mondja a felvételen Karácsony, aki szerint az idei ünnep mindenek előtt az áldozatvállalásról szól majd. 

A budapestiek azzal hozhatják a legnagyobb áldozatot, ha otthon maradnak, ezzel segítik ugyanis leginkább azok munkáját, akik ezt nem tehetik meg – a bolti eladók, a patikusok, az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók munkáját – szól az üzenet. 

Karácsony arról is szól az üzenetben, hogy érdemes nem börtönként, hanem inkább óvóhelyként tekinteni a négy falra, ami körülvesz most bennünket.

Csütörtök este, miután a kormány lehetőséget adott a polgármestereknek, hogy saját hatáskörben szigorítsák a kijárási korlátozásokat, a főpolgármester bejelentette, hogy a hosszú hétvége idejére lezárják a Margitszigetet, az Óbudai Szigetet, és a Római-partot is. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Kapcsolódó



[ad_2]

Source link