Karácsony: A Rózsa utcai idősotthon 94 lakójából 60-an koronavírusosak

by Kevin | Last Updated: April 11, 2020

[ad_1]

„A főváros folytatja az idősotthonainak szűrését saját forrásból, és sajnos rossz híreket kapunk. A fővárosi koronavírus-szűrés a Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idős lakónál mutatott pozitív eredményt. Négyüknek vannak tünetei, őket kórházba szállították, a többiek jól vannak. Szorítunk mindannyiukért – és természetesen a hatóságokkal egyeztetve bevezettük a szigorú karanténszabályokat, az előírásoknak megfelelően mindent megteszünk az idős emberekért, a járvány terjedésének megakadályozásáért” – írja Karácsony Gergely főpolgármester a Facebbokon.

Karácsony arról is írt, hogy a hozzá eljutott információk szerint a Rózsa utcába és a Pesti úti otthonba (ahol már 198 a fertőzöttek száma) is küldtek vissza kórházból beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírus-tesztet. (Ezt március végén még fölöslegesnek tartotta a kórházakból kikerülők tesztelését a kormány által kinevezett fővárosi kormánymegbízott, Sára Botond, aki ugyanakkor most vizsgálatokat indít.)

„Ez megint csak lehetséges válasz arra a kérdésre, hogyan jutott be a fertőzés az idősotthonba” – írta a városvezető, hozzátéve, hogy a kormánynak azonnal el kellene rendelnie az ország minden idősek otthonának teljes koronavírus-szűrését. 

Karácsony szerint a kormány jelenleg tiltja a kiterjedt szűrést, és az idősotthonokban ennek elvégzését felesleges költségnek tartja, Budapest jelenleg saját költségén végzi a szűrést az idősotthonokban.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Kapcsolódó



[ad_2]

Source link