Index - Tech-Tudomány - Ötezer éves tárgyakat találtak a Duna egyik német szakaszán

Index – Tech-Tudomány – Ötezer éves tárgyakat találtak a Duna egyik német szakaszán

Spread the love

Hatszáz leletet tártak fel régészek régészek a Duna bajorországi partszakaszának árvízvédelmi munkálataikor Mariaposching város közelében, leletek között ötezer éves tárgyakat is találtak.

A bajor örökségvédelmi hivatal csütörtöki közleménye szerint fegyverek, a mindennapokban használt eszközök, szerszámok és halotti szertartások eszközei vannak a 600 tárgy között. Általában agyagból, csontból, fémből készültek, a régészek jelenleg tisztítják meg és dokumentálják őket.

A közlemény szerint a tárgyak különösen jó állapotban vannak. A régészek feltárták egy korábban teljesen ismeretlen település maradványait is, házak alapjait, téglákkal kirakott gödröket, amelyeket kemenceként használtak. A település 800 és 1000 között virágzott a térségben.

Mathias Pfeil, az örökségvédelmi hatóság vezetője elmondta, hogy a leletek betekintést adnak a különböző történelmi korszakokban sűrűn lakott térség településszerkezetébe.

 (MTI)

Borítókép: Látkép Pfellingnél, a Duna bajorországi szakaszán 2019 decemberében. Armin Weigel / dpa / AFP.


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *