Index – Mindeközben – Csak gurul és gurul a márványgolyó, hat teljes percig

by Kevin | Last Updated: April 17, 2020

Az 1984-es nagysikerű akcióvígjáték, a Beverly Hills-i zsaru alaptörténete az, hogy Axel Foley (Eddie Murphy) egy detroiti rendőrnyomozó, aki azért, hogy egy börtönt megjárt gyerekkori barátja halála ügyében nyomozzon, elmegy Beverly Hillsbe, hiszen a szálak oda vezetnek. Aztán beindul az igazi kalamajka, ahogy mondani szokás, a film zenéje pedig olyan emlékezetes, hogy könnyen eltereli a figyelmét néhány alapvető furcsaságról.

Mi van, ha Axel Foley igazából sosem volt Detroitban?

Erre jelenleg két nagyon erős bizonyítékkal szolgálhatunk.

Az első, hogy megnézte már bárki, hogy Detroit milyen messze van Beverly Hillstől? A legrövidebb út is 34 óra kocsival, és közel 3700 kilométer.

Nem legyőzhetetlen táv, de Axel Foley egy szakadt, kék Chevy Novával teszi meg az utat, tehát semmiképpen sem lehetett különösebben kényelmes. Megállókkal együtt nyugodtan számoljuk legalább két napnak mire átér Detroitból Beverly Hillsbe. A detroiti rendőrségen ráadásul két hét szabadságot kap arra, hogy felfedezze magának Beverly Hillst (arról persze nem szól, hogy titokban megy nyomozni egy messzire vezető gyilkossági ügyben). Vagyis két nap oda, két nap vissza, Foleynak tehát összesen tíz napja marad az ügy teljes felgöngyölítésére, és ebbe még annak is bele kell férnie, hogy gyakorlatilag kiesik egy napja, mert Beverly Hillsben letartóztatják a rendőrök tiltott fegyverviselés miatt.

Elég sűrű program, az biztos. Egy csomó időt nyerhetne, ha megspórolhatná a teljes rendelkezésre álló időkeret közel harmadát kitevő kocsikázást a két város között. És hát lehet, hogy ez is történik valójában!

Sasszemű rajongók ugyanis kiszúrták, hogy amikor a film elején Foley leparkol Detroitban a kocsijával, akkor egy olyan meredek utcán áll meg, ami kizárt, hogy Detroitban lenne. Sokkal inkább mondjuk a dimbes-dombos Beverly Hillsben! Ráadásul ez már tényleg a szőrszálhasogatás csúcsa, de 1984-ben a detroiti rendőröknek a városhatáron belül kellett lakniuk, szóval azt is kizárhatjuk, hogy valamilyen kevésbé lapos agglomerációban lakik Foley.

Lehet, hogy az egész cselekmény igazából Beverly Hillsben játszódik végig? És Foley valójában sosem volt Detroitban? De akkor mi magyarázza a film első 15 percét?

Ennek természetesen nincs túl sok értelme, de hogy tovább borzoljam a kedélyeket, érdemes még azt is megjegyezni, hogy Detroittól mindössze 30 km-re van egyébként egy Beverly Hills nevű kis falu. Lehet, hogy Foley igazából ide ment volna, és az egész kaliforniai környezet csak valamiféle fricska?

Megannyi kérdés, válasz meg egy se, úgyhogy jó elmélkedést mindenkinek! Csak nehogy becsavarodjanak!