Index – Mindeközben – Az Óbudai Danubia Zenekar szülőknek és a tanároknak üzen az Iskolatáska feldolgozásával

by Kevin | Last Updated: April 16, 2020

Nem tudom, amit felajánlok, az megvalósítható-e, van-e gyakorlati értelme. De a szívem tudja, hogy ennek a felajánlásnak el kell hangzania. Van egy szobánk, amibe be tudok fogadni valakit, akit kiraknak a kórházból

– írja Facebook-bejegyzésében Hajós András. Hozzáteszi, hogy nem tudja, hogy el tud-e látni egy embert, de megpróbálja, mert „nem halhatnak meg emberek amiatt, hogy ki kell üríteni a kórházakat.” Hajós bízik benne, hogy mások is tesznek majd hasonló felajánlásokat:

Másoktól is kell érkeznie ilyen felajánlásoknak. Ha másért nem, hogy az elesett, kilátástalanul rettegő emberek érezzék: gondolnak rájuk, nincsenek egyedül. Lehet, hogy kevés a maszk, a gép, a felszerelés. De szolidaritást és szeretetet egyelőre még nem Kínából kell rendelni.

Megírtuk, hogy pszichiátriai betegeket és végstádiumú daganatos pácienseket is hazaküldenek a kórházakból, hogy a koronavírusos betegek számára elegendő ágyat szabadítsanak fel. A hazaküldött betegek hozzátartozói közül sokaknak fogalmuk sincs, mi lesz így a súlyos állapotú rokonnal.

Hajós András

Hajós András