Index – Kultúr – Tom Hanks tornázni próbált a kórházban, és hülyének nézték

by Kevin | Last Updated: April 20, 2020

A színész a napokban egy rádióműsorban mesélt arról, hogyan teltek a napjaik feleségével, miután március pozitív lett a koronavírus-tesztjük, és kórházba kerültek, írja a Variety. Hanks szerint Rita Wilsont sokkal jobban megviselte a betegség, amellett, hogy az énekesnő is azon betegek közé tartozott, aki nem érzett sem szagokat, sem ízeket, nagyon magas láza volt, és annyira émelygett, hogy csak négykézláb tudott eljutni a mosdóig.

Tom Hanks ugyan nagyon fáradtnak érezte magát és voltak izomfájdalmai is, megpróbált edzeni a kórházban, de nem bírta végigcsinálni a 30 perces gyakorlatsort, a harmadánál el kell adnia. Amikor pedig az egyik kórházi dolgozónak elmesélte, hogy szeretett volna egy kis testmozgást végezni, de nem ment neki, kicsit furcsán nézett rá, mintha “ő lenne az egyik legbutább ember a Földön”, majd annyit mondott, “önnek koronavírus fertőzése van”, és Hanks is rájött, hogy ez nem volt annyira okos dolog.

A színész éppen Ausztráliában dolgozott az Elvis Presley-film forgatásán, amikor nála és feleségénél is jelentkeztek a koronavírus-fertőzés tünetei. Mivel mindkettőjük koronavírustesztje pozitív lett, így karanténba és megfigyelés alá kerültek. Bő egy hónappal a diagnózis után szerencsére már jól vannak, vissza is tértek kaliforniai otthonukba, sőt, már megvolt az első fellépésük is, Hanks a Saturday Night Live-ban szerepelt, Rita Wilson pedig április elején a a NASCAR virtuális versenye előtte elénekelte az amerikai himnuszt.