Index – Gazdaság – Az Audi után a Suzuki és a Mercedes is bejelentette az újraindulást

by Kevin | Last Updated: April 14, 2020

A Suzuki a tervek szerint április 27-én indítaná újra a magyarországi gyárát, a Mercedes pedig egy nappal később kezdené meg újra a fokozatosan növelt termelést, közölte a két cég saját közleményében kedden.

A Suzuki közleménye szerint a cég minden korábbinál összetettebb egészségügyi biztonsági intézkedéseket vezetett be, így az esztergomi gyár készen áll a termelés újraindítására. Eközben folyamatosan elemzik a piacok alakulását, a belföldi és külföldi kormányintézkedéseket, amik kapcsán hetente felülvizsgálják az újraindítás ütemét, amit jelenleg április 27-re terveznek, egyműszakos munkarendben.

A szigorúbb intézkedések között biztosítják a megfelelő távolságtartást, valamint a különleges egészségügyi helyzethez igazodó teljes bel- és kültéri higiéniát, de szigorítottak a munkások munkába szállításának menetén, a beléptetési rendszeren, gondoskodtak az egészségügyi védőfelszerelésekről, de az  étkeztetésre és a fertőtlenítések gyakoriságára, valamint az otthoni munkavégzés és a külföldi utazások szabályozására is kiterjednek a módosítások.

A Mercedes már biztos az újraindulásban

2020. április 28-tól fokozatosan újraindítja termelését a kecskeméti gyárban a Mercedes, tájékoztatta a cég a Portfoliót. Eleinte ők is egyműszakos munkarenddel kezdenek, majd ezután rugalmasan alakítják a felfutást, így biztosítva a gyors reagálás képességét.

A március 20. óta zárva tartó, 4400 embernek munkát adó kecskeméti gyárban az újraindulásig szigorú higiéniai- és védőintézkedéseket vezetnek be, ezekről később ígérnek pontosabb tájékoztatást.

Korábban az Audi is jelezte, hogy újraindítja termelését a győri üzemben, ez kedden meg is történt.