Index – Belföld – Maszkokat rendelt az önkormányzat, de a katasztrófavédelem lefoglalta

by Kevin | Last Updated: April 19, 2020

A HVG 360 Home Office című műsorában adott interjút a XII. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán. A 8 perces videóban arról beszélt, hogy nehéz az önkormányzatok helyzete jelenleg, az interjú napjának délelőttjén például a XXIII. kerület polgármesterével, a főpolgármesterrel és a főpolgármester-helyettessel tartottak videós értekezletet, aminek a témája egy dolog volt:

A maszkok. Hány maszk, mikor, mennyiért, mi van a tesztekkel, lehet-e kapni reagens anyagot vagy a németek vagy az amerikaiak mindent felvásárolnak?

Majd hozzátette, maszkok lesznek, igazi hiány jelenleg inkább gumikesztyűből van. Pokorni azt is elmondta, hogy az állam habár szerez be védőeszközöket, nem tud egyszerűen annyit, hogy az önkormányzatoknak is adjon, illetve amúgy is érdekes a piac helyzete, például “a feketepiacon aranyárak vannak”. A kerületi polgármester beszámolt arról is, hogy még amikor az önkormányzatnak sikerül is rendelnie, akkor sem olyan könnyű hozzájutni a védőfelszerelésekhez.

Mi jártunk úgy, hogy megrendeltünk Vietnámból 5000 maszkot és a repülőtéren lefoglalta a katasztrófavédelem. Mondták, hogy kórházi dolgozóknak jobban kell, mi várjunk a sorunkra. Nem vehettük át. És egyébként persze rosszul esett, de azt kell mondanom, hogy igazuk van. Végül a szállítmányt az állam fizette ki.

Azt is elmondta, hogy ez csak egy szállítmány volt, sok helyről rendeltek kisebb adagokat, mert nem lehet előre tudni, a szállítók mennyire megbízhatóak. Az 5000 pedig valóban kis adagnak számít ahhoz képest, hogy Pokorni szerint

Több százezer maszkra van szüksége egy ilyen kis kerületnek is, mint a miénk. Napi egy-másfél millió forintba kerül csak az egészségügyi dolgozóknak, oktatási dolgozóknak, önkénteseknek a fölszerelése. Egy maszk az fél napra jó.

Az RTL Klub a témával kapcsolatban többeket is megszólaltatott, ebből az derült ki, hogy

  • A XV. kerületben az idősotthonok lakóit tesztelnék, de nincs egyelőre mivel
  • Borsodnádasdon vállalkozók is segítettek a tesztek beszerzésében, a polgármester kutatta fel, hol kaphatnának
  • Pécsett egy helyi virológus segítette tesztbeszerzésben az önkormányzatot, Péterffy Attila polgármester szerint a kormány részéről ugyanis egyáltalán nem érkezett támogatás

Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarországra folyamatosan érkeznek a védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek, április 15-én például 10 milliónál is több maszk érkezett 24 óra alatt az országba. Az MTI szerint csütörtökön 5 újabb repülőgép is érkezett Budapestre. Április 16-án beszámoltunk arról is, hogy a készletekből kétszázezer maszkot és tízezer orvosi védőruhát ajándékozott csütörtökön Magyarország Bosznia-Hercegovinának.

Itt írtunk arról, hogy a nagy exporthullámok után Kínának lépnie kellett a szállított maszkok ügyében, ugyanis a Kínából érkező, sokszor silány minőségű maszkok egyre nagyobb diplomáciai károkat okoztak az országnak.