Gyanúsan hallgat az észak-koreai média Kim Dzsong Un hollétéről

by Kevin | Last Updated: April 22, 2020

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott ez Észak-Koreában a legnagyobb ünnep. 

A kommunista hatalom szócsövének számító KCNA hírügynökségben és a Rodong Szinmun  pártlapban azóta nem jelent meg hír Kim Dzsong Un hollétéről, és szerdán sem írtak róla semmit. A KCNA hírügynökség a többi között sportfelszerelésekről, faeperszüretről és az önfenntarthatóság észak-koreai ideológiájának szentelt bangladesi találkozóról írt, a Rodong Szinmun pedig az önellátó gazdaságról és a koronavírus elleni intézkedésekről cikkezett.

Kedden az amerikai és a dél-koreai médiában is olyan hírek láttak napvilágot, hogy Kim Dzsong Un műtéten esett át. A CNN hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető “komoly veszélyben” van a meg nem nevezett beavatkozás után. A Daily NK című dél-koreai honlap észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte: a 36 évesnek becsült Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban, sem Pekingben nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket.

Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport kedd esti sajtókonferenciáján kitért ezekre a sajtóértesülésekre. Azt mondta, hogy a kormány nem rendelkezik megerősített információkkal Kim betegségéről. Reményét fejezte ki, hogy jól van. Megemlítette, hogy nagyon jó kapcsolata van Kim Dzsong Unnal, akivel kétszer személyesen is találkozott. A CNN értesüléseiről pedig az amerikai elnök megjegyezte, hogy nem nagyon hisz ennek a hírtelevíziónak.