Erős napjuk volt a tőzsdéknek, drágult az olaj

by Kevin | Last Updated: April 22, 2020

Szerda délelőtt tovább tudtak emelkedni az európai részvényindexek, annak ellenére is, hogy az olajár ismét nagyot esett, a júniusi leszállítású WTI határidős árfolyama 14,7 százalékos esést követően 11,2 dollárnál jár, míg a júniusi leszállítású határidős Brent olaj jegyzése 11,7 százalékkal került lejjebb. A piaci szereplők mindemellett a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek: a francia luxusmárkák gyártója, a Kering tegnap tette közzé legfrissebb számait, a cég eladásai az első negyedévben 15,4 százalékkal 3,2 milliárd euróra estek vissza, miután a társaságot érzékenyen érintette a koronavírus járvány. A cég bár jól indította az évet, és a január erős lett a járvány terjedése előtt, azonban márciusban a helyzet erősen romlott, miután a cég az európai üzleteinek fokozatos bezárására kényszerült, emellett a cég a negyedév végére a gyártási és logisztikai létesítményei esetében is részleges lezárásokra kényszerült. A cég profitjának nagy részét adó Gucci esetében az eladások 23,2 százalékkal csökkentek. A Kering árfolyama 6,1 százalékkal került ma lejjebb.