Emmi: Felelősen nem lehet kevesebb ágyat felszabadítani, mint ami a legrosszabb helyzetre kellhet

by Kevin | Last Updated: April 19, 2020

Közleményben reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnökének levelére, amelyben arra kérte a minisztert, magyarázza el, mi történik az ágyak felszabadítása körül.

2020. április 18-i levelüket megkaptam, ugyanakkor meglepett, hogy azt rögtön nyilvánosságra is hozták egy közlemény kíséretében. Szokatlan forma, hogy szakmai párbeszédet nyílt levelek formájában kívánnak folytatni. Ezzel sérülhet a “Primum nil nocere” (csak nem ártani) elv is, mely az orvosok körében pedig meghatározó kell, hogy legyen. Az orvosszakmai egyeztetések általában szakmai körben zajlanak, a nyílt levélben kommunikálás pedig elsősorban politikai műfaj. Egyre inkább úgy tűnik, a Kamara gyakorlatában e kettő összemosódik.

 

A kormány és az EMMI 2020. január 24. óta folyamatosan tesz intézkedéseket a koronavírus világjárvány elleni védekezés érdekében. A vírussal kapcsolatos információk eddig megismerhető részét a WHO és más nemzetközi egészségügyi szervezetek is publikálták. A tárca és a kormány a Kamara több tagjával is együttműködik a járványgörbék becslésekor, a döntések előkészítésekor, az intézkedések meghozatalakor. Ezért is félrevezető az Önök levele, amelyet már a közösségi oldalakon is terjesztenek. Ezzel feszültséget, bizonytalanságot keltve a rendszerben. Amikor pontosan az összefogás lenne célszerű!

 

Az is ismeretes Önök előtt is, hogy a vírus lefolyásával kapcsolatban minden országban csak becslések, statisztikai összevetések lehetnek, pontos előrejelzést egyetlen országban sem tud felelősen adni senki. A kormány az egészségügyi kapacitásokat a legsúlyosabb forgatókönyv szerint tervezi, de bízunk abban, hogy enyhébb lefolyás következik majd be. De felelősen nem lehet kisebb kapacitást tervezni, mert az később nagyon súlyos következményekkel járhat, amit sajnos már országok példájából már láthatunk. Ezért kértük a kórházi ágyak fokozatos felszabadítását az egészségügyi szakmai irányelvek alapján, ütemezetten és teljesíthetően.

 

A járvány idején a szakmai pontosság mellett a gyorsaságnak különösen fontos szerepe van, ezért a jogszabályoknak megfelelő leggyorsabb formában, miniszteri utasításokban szervezzük a járványellenes intézkedések egy részét. Ezek elsősorban az egyes egészségügyi intézmények egyedi járványellenes feladatait tartalmazzák.

 

A járvány elleni küzdelemmel kapcsolatos információkat szervezetten a lehető legszélesebb nyilvánossággal ismertetjük. Az Operatív Törzs ülései után minden nap sajtótájékoztatón hangzanak el mindenki számára érthetően a legfontosabb új információk, döntések és azok magyarázatai, valamint kérdések esetén minden részlet megtudható a sajtótájékoztatón. Minden friss és archív anyag megtalálható az erre rendszeresített koronavirus.gov.hu oldalon, valamint annak facebook oldalán.

– írják a közleményben.