Emelkedéssel próbálkozhat meg Európa – Portfolio.hu

by Kevin | Last Updated: April 22, 2020

  • Nagyobb eséssel zárták a keddi kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a hangulat romlásában egyértelműen az olajpiaci turbulenciák álltak, miután a WTI típusú olajfajta májusi határidős árfolyama a történelem során most először a negatív tartományba esett, de a spot piaci árak is zuhantak. A piaci szereplők az olajpiaci jelzéseket úgy értelmezhették, hogy a világgazdaság nem fog olyan gyorsan talpra állni a járvány után, mint amit az elmúlt hetekben a részvénypiacok áraztak.A Dow végül 632 pontos mínusz mellett 2,7 százalékkal került lejjebb, az S&P500 3,1 százalékot esett, míg a Nasdaq 3,5 százalékos eséssel zárt.
  • Ázsiában lejjebb kerültek a tőzsdék szerdán, a Nikkei 1,4 százalékos esése mellett a hongkongi tőzsde 0,2 százalékkal került lejjebb, míg a sanghaji részvényindex a korábbi esését ledolgozva 0,2 százalékkal került feljebb, a piaci kommentárok szerint a befektetőket a heves olajpiaci kilengések inthették óvatosságra. Ázsia más részein is esnek a tőzsdék, a dél-koreai Kospi 0,5 százalékkal került lejjebb, míg a szingapúri részvényindex 1,3 százalékot esett.
  • Az amerikai határidős indexek feljebb kerültek ma reggel, a határidős DAX 88 pontos plusza 0,9 százalékos emelkedést vetíthet előre a szerdai piacnyitásra.
  • Szerdán délután tartja szokásos fedezett hiteltenderét (repo) az MNB. Szerdán a márciusi, brit inflációs adatsor mellett az eurozónából az áprilisi fogyasztói bizalmi indexet teszik közzé.
  • Nagyot esett az olajár szerda reggel, a spot Brent olaj jegyzése 15,9 százalékos esést követően 16,1 dollárnál jár, az arany árfolyama 1685 dollárnál stagnál.
  • A forint kissé gyengült ma reggel az euróval szemben, egy euróért 354,23 forintot kell fizetni, míg egy dollár 326,4 forintba kerül.
  • Kedden tette közzé legfrissebb számait a Netflix, a cég bevétele 5,77 milliárd dollár lett, míg az elemzők átlagosan 5,76 milliárd dollárt vártak, míg a társaság tisztított egy részvényre eső eredménye 1,57 dollár lett, míg a Reuters elemzői konszenzusa 1,65 dollárt várt. A Netflix január és március között 15,8 millióval növelte előfizetői számát, a cég korábban 7 milliós növekményt vetített előre, a társaság júliustól decemberig már kevesebb új előfizetőre számít, mivel a cég szerint a sok csatlakozni kívánó közül valószínűleg sokan már regisztráltak is. A Netflix 0,1 százalékkal került feljebb a keddi, zárás utáni kereskedésben.

Szerdán teszi közzé gyorsjelentését többek között az AT&T.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép forrása: Hannelore Foerster/Bloomberg via Getty Images