Egyre több jel mutat arra, hogy jelen van a koronavírus Észak-Koreában

by Kevin | Last Updated: April 18, 2020

A jelentések szerint a megbetegedéseket a fővárosban, Phenjanban és két tartományban mutatták ki az ország északkeleti és délnyugati részén. Pontos számokról ugyanakkor egyelőre nem tudni, az észak-koreai hatóságok hivatalosan továbbra is tagadják, hogy a koronavírus megjelent volna az országban.

Az azonban biztos, hogy Phenjan megerősítette az ellenőrzéseket a határátkelőknél, és 30 napos karantént rendeltek el azoknál, akik olyan országokból érkeznek, ahol a vírus jelen van.

Hírügynökségi jelentések szerint viszont nem jelent meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek a  születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen, csütörtökön. Az észak-koreai kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek – aki Kim Dzsong Un nagyapja – születésnapja Észak-Koreában a legnagyobb ünnepnek számít, bár idén, vélhetően az új típusú koronavírus-járvány miatt nagyobb ünnepségek nélkül zajlott le a megemlékezés.

Noha Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg, számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.

Címlapkép: Shutterstock