Boris Johnsont kiengedték a kórházból, de még nem áll munkába

by Kevin | Last Updated: April 12, 2020

[ad_1]

A brit miniszterelnök elhagyta a londoni St Thomas kórházat, ahová tíz nappal azután került, hogy koronavírussal diagnosztizálták. Felépülését vidéki rezidenciáján folytatja.

Johnson három éjszakát töltött az intenzív osztályon, de szóvivője keddi tájékoztatása szerint ott is jó hangulatban, stabil állapotban volt, nem szorult lélegeztetésre. „Johnson azért van a kórház intenzív osztályán, hogy megkaphasson bármilyen egyéb kezelést, amelyet az orvosi stáb szükségesnek tart” – közölte akkor a Downing Street, csütörtökön pedig Johnson elhagyhatta az intenzív osztályt.

Hivatala vasárnapi közleményében az áll, hogy a miniszterelnök hálás azért a ragyogó kezelésért, amit kapott, és

orvosai tanácsára nem azonnal tér vissza a munkához.

A kormányt addig a belügyminiszter Dominic Raab vezeti.

Johnson menyasszonya, a fertőzést szintén elkapó Carrie Symonds azt írta Twitteren, hogy szerencsésnek érzi magát, mert voltak nagyon sötét pillanatok ezen a héten, a rengeteg támogató üzenet sokat jelentett nekik, most pedig azoknak drukkol, akik hasonló helyzetbe kerültek. (BBC)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Kapcsolódó



[ad_2]

Source link