"Bocsi, de milyen kommunisták az ilyenek?" Megnézhető az évszázad rablásáról szóló film

by Kevin | Last Updated: April 22, 2020

A Budapest-művelet című filmben először szólalnak meg az 1983-as képlopás még életben lévő olasz elkövetői, de az ügy egyéb szereplői is visszaemlékeznek. Bár a képeket és a tetteseket megtalálták, a Médiaklikken látható film megmutatja, hogy az ügy fontos kérdései máig tisztázatlanok.

Lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb időszak, hogy készülő sorozatok és filmek hiányán lamentáljunk, de most lett megtekinthető a Médiaklikken A Budapest-művelet című dokumentumfilm, és ez újra eszünkbe juttathatja, mennyi filmre/sorozatra kívánkozó történet hever érintetlenül a közelmúlt magyar történelméből. Nem kiemelkedő történelmi eseményekre kell itt gondolni, hanem olyan, mára nagyrészt feledésbe merült esetekre, melyek abban az időben nagy port vertek fel, és a történetek nem minden elemét sikerült azóta tisztázni. Ilyen szempontból különösen nagy előnnyel indulnak azok, melyekben nemzetközi titkosszolgálati szál, illetve egyéb hasonló ok miatt a mai napig nem sikerült kibontani az igazságot teljesen. Ide tartozik az 1975-ben lezuhant bejrúti Malév-járat ügye, mely azóta is sokakat foglalkoztat, de hasonlóan rejtélyes a Kádár-rendszer és a terrorizmus kapcsolata: az évekig Budapesten élő Carlosról, a Sakálról francia-német minisorozat már készült, de lehetne kifejezetten a magyarországi szálra koncentrálni, és végül idekívánkozik a Szépművészeti Múzeumból 1983-ban ellopott festmények története is.

A képlopást annak idején az évszázad rablásának is nevezték idehaza, a hét ellopott olasz reneszánsz festmény hónapokig izgalomban tartotta az egész országot. Még én is emlékszem, harmadik osztályos iskolásként is belefojtottuk nagy lelkesedésünkben a szót a magyartanárunkba az első órán aznap, amikor megtalálták a képeket, olyannyira izgatta még a kilencéveseket is a bűnügy akkoriban. Az eset az olasz és a görög szálaknak köszönhetően különösen izgalmasnak tűnt a szocializmus szürke hétköznapjaiban, majd a gyors lezárást követően inkább a populáris kultúrát gazdagította, köszönhetően a Markos-Nádas duónak, akiktől megtudtuk, a Totya mondta, hogy balhé lesz. De túlzás lenne azt állítani, hogy az azóta eltelt bő 35 évben nagyon foglalkoztatta volna már az Esterházy Madonna és a többi kép ügye: a bűnügyi része megoldódott, és ugyan maradt jó pár fekete folt a történetben, egyre kevesebben emlékeznek már rá, az élet ment tovább.

Ezért is jó, hogy most elkészült az Operazione Budapest (A Budapest-művelet) című dokumentumfilm, mely olasz szemszögből mutatja meg a régi történetet. Gilberto Martinelli és a Rómában élő Nagy Anna filmjében ugyanis megszólal az összes, még élő olasz elkövető, akárcsak páran a korabeli magyar rendőrségtől és az ügyészségtől. A film legnagyobb erénye is az, hogy ezek az olasz bűnözők – akikről eddig maximum egy-két rossz minőségű, fekete-fehér fénykép volt ismert – arcot kapnak, és gond nélkül belesimulnának egy római kávézó joviális, nyugdíjas törzsközönségébe. Legalább ilyen érdekes azonban, ahogy arról beszélnek, milyen volt az élet olaszként a nyolcvanas évek Budapestjén:

Senki nem sietett, mindenkinek megvolt a maga munkája. Az embereknek dolgozniuk kellett. Annyi volt a fizetés, amennyi. Alacsony, de az emberek alacsony fizetések mellett boldogok voltak

– az egyik olasz megszólaló így látott akkor bennünket. Mondani sem kell, hogy azért ő nem magyar fizetésből élt. Mivel a valutára éhes rezsim kifejezetten bátorította a nyugatiakat, hogy itt költsék el a pénzüket, egész sok olasz élt itt akkoriban feketézésből és egyéb félig illegális tevékenységekből, nem mellesleg – ahogy ők mondják – jól is szórakoztak. Akkoriban ugyanis magyar nők tömegei próbáltak olasz férjet fogni maguknak, ehhez pedig a puhuló diktatúra is partner volt: létezett éjszakai élet, bárok, szállodák, amelyek kifejezetten nyugati közönségre építettek. „Bocsi, de milyen kommunisták az ilyenek?” – teszi fel a kérdést nevetve az egyik elkövető, miután százmárkás szállodai szobákkal szembesült.

A néhány korabeli archív felvétel akár jöhetett volna A Pogány Madonnából vagy egy másik Ötvös Csöpi-filmből, sőt, még passzolt is a korabeli magyar krimik narratívájához, hogy egy ilyen komoly bűncselekmény elkövetői vagy legalábbis felbujtói kizárólag nyugatiak lehetnek (mert volt két magyar társtettes is). Kiderül ugyanis, hogy ezek a szimpatikus, vidám olasz fiúk azért mégsem csak szórakozni és üzletelni jöttek ide, sőt, a bandavezérként emlegetett Ivano Scianti a nápolyi maffia, a camorra tagja volt, és csak úgy mellesleg megjegyzi: a bűntársát, Graziano Iorit később meg is ölték. Amikor ezek a tapasztalt bűnözők szembesültek azzal, hogy a múzeum milyen amatőr módon őrizte az elképesztően értékes képeket (az épület fel volt állványozva, és napokon át nem működött a riasztó), nem lehetett kérdés, hogy sikerrel járnak-e. Utólag akad olyan tolvaj, aki bocsánatot kér a magyaroktól, mások viszont jelzik azt az abszurd helyzetet, hogy mégiscsak olasz festményekről van szó. A film aztán szépen végigköveti, hogyan göngyölítik fel nemzetközi együttműködésben a hatóságok az ügyet, később komolyabb karriert befutó rendőrök – Bodrácska János, Kesztyűs Rudolf – mesélnek a nyomozás részleteiről; játékfilmbe illő fazonok szólalnak meg, mint például a műkincsekre specializálódott akciócsoportot vezető olasz csendőrtiszt, és ahogy a képlopás legfontosabb részletei megoldódnak, azaz visszaérkeznek a képek, és kézre kerülnek a közvetlen tettesek, úgy sokasodnak a kérdőjelek.

Az nyilvánvaló, hogy a görög olajbogyógyárosként emlegetett megrendelő valakinek a megbízásából cselekedett, de hogy kiéből, arra már csak utalások vannak, bár a filmben elhangzik, hogy a családja korábban kapcsolatban volt a szicíliai maffiával.

Aztán csak az utolsó percekben jön két, nagyon is lényegi információ: az egyik a román titkosszolgálat érintettségéről, a másik pedig arról, hogy az ügyet felderítő magyar rendőrök közül néhányan felkerültek a camorra halállistájára, és egy ideig személyi védelem alatt álltak.

Az egyik magyar nyomozó pedig egyenesen arról beszél, vannak az ügynek olyan titkos részletei is, amiket magával visz majd a sírba. Ez persze frusztráló lehet, ha valaki a nagy egészet próbálja megérteni, viszont pont, hogy elég nagy teret hagy a képzeletnek, ha valaki fikció keretében szeretne foglalkozni a témával. Márpedig Nagy Anna elmondta a Hvg.hu-nak, hogy terveznek játékfilmet is, de az ügy van olyan szövevényes, hogy egy sorozatot is elbírna. Mindenesetre most itt ez a szabadon megnézhető dokumentumfilm, amely új megvilágításba helyezi az ügyet, és lehet, hogy nem ad választ minden kérdésre, viszont az eddigi legteljesebb feldolgozása egy elfeledett és a közvélemény szemében már lezárt ügynek. Amelyről valójában még mindig meglepően keveset tudunk.

Kiemelt kép: Szépművészeti Múzeum, az 1983-ban ellopott majd megtalált festmények. Jobbra Dr. Garas Klára főigazgató. Fotó: Fortepan/Szabó Ferencné