Az osztrák kormány tagjai felajánlották egy havi fizetésüket a járvány elleni védekezéshez

by Kevin | Last Updated: April 20, 2020

Segíts a szerkesztőségnek! Nélküled nincs 444.

Sebastian Kurz osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnökeFotó: ROLAND SCHLAGER/AFP

Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint Sebastian Kurz kancellár bejelentette, hogy kormánya összes tagja felajánlja egy havi jövedelmét a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében. 

A felajánlásokat olyan szervezetekhez juttatják el, amelyek részt vesznek a válság menedzselésében. 

A néppárti Kurz és helyettese, a zöldpárti Werner Kogler azt nyilatkozták, hogy szolidaritásukat szeretnék kifejezni ezáltal azokkal, akik aktívan kiveszik a részüket a védekezésből, és a betegek ápolásából. A részletekről a következő napokban döntenek, és tájékoztatják a közvéleményt.  

„Emberek milliói kénytelenek nélkülözni most, vagy kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe. A szövetségi kormány mindent megtesz, hogy segítse őket. Ugyanakkor személyesen is szeretnénk kifejezni összetartozásunkat ezekben a nehéz időkben”

 – mondta Kurz a bejelentés után.  

Kogler ehhez annyit tett még hozzá, hogy a kormány összes tagja, beleértve a belügy- és külügyminisztert, megtették ezt a felajánlást, és olyan szervezeteket támogatnak majd, amelyek valóban a frontvonalban küzdenek a járvány ellen.

Míg a környező országokban több helyen is csökkentették a fizetéseket a járvány miatt, Magyarországon április eleje óta minden képviselő juttatását emelték. Az MSZP és a Párbeszéd azóta bejelentették, hogy a most kapott plusz juttatásokat a járvány elleni védekezést segítő szervezeteknek adománozzák.  (Die Presse)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Kapcsolódó