Az összes magyarországi bábszínház tiltakozik egy Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt

Az összes magyarországi bábszínház tiltakozik egy Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt

Spread the love

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Galántai Csaba bábművész és színháztörténész régóta panaszolja, hogy nem engedték tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, például a Nemzeti Színház folyóiratában 2014-ben. Annál meredekebben ívelt fel viszont karrierje Kaposváron, ahová Vidnyánszky Attila hozta, miután kirúgták az addigi oktatókat. Vidnyánszky intézetigazgatóként gyűrte maga alá az ottani színészképzést 2012-ben, majd rögtön a következő évben hátrébb is lépett a sok adminisztratív teendőtől, elfogadta a rektorhelyettesi kinevezést, és átadta Galántainak a Színházi Intézet vezetését. 

Galántai már nem szerepel a kaposvári intézet oktatói között, és ha esetleg megfordult volna ilyesmi a fejében, akkor minden eddiginél nagyobb eséllyel indulhatna egy SZFE-s tanári állásért, ugyanis szeptember 1. óta Vidnyánszky dönti el, ki indíthat osztályt az egyetemen, a bábos képzés meghatározó alakja, a Budapest Bábszínházat 25 évig vezető Meczner János pedig az egyetemi autonómia elvesztése miatt felmondott.

Barna Zsombor, Márkus Sándor, Blasek Gyöngyi és Pallai Mara (b-j) az Esti Kornél próbáján a Budapest Bábszínház Kemény Henrik Termében 2019. december 4-énFotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Vidnyánszky sok más kollégájához és szövetségeséhez hasonlóan Galántai is megosztotta ellenérzéseit az „ellenzéki rendezőkkel” szemben, de a Magyar Nemzetben júniusban megjelent cikke visszhangtalan maradt. Hasonló hatásra számíthatott, amikor a magyarországi bábképzésről írta meg, hogy a balliberális színházi elit tartja a kezében, és maga a „morális züllés”, ahová nem hívják meg az olyan kiváló szakembereket, mint ő. 

Valljuk be, a bábszínház nem éppen az a terület, amely túl sokat szerepelne az országos hírek között, vagy akár aminek különösebb kultúrpolitikai jelentősége lenne – ehhez képest a cikkre meglepően éles válasz érkezett:

valamennyi magyarországi bábszínház és gyermekszínház vezetője közösen utasította vissza a vádakat.

A 13 igazgató és a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöksége petíciót indított, amely kijelenti: „a hazai bábművészek közösen és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyar bábművészet sokszínűen és korszerűen fejlődhessen.”

Az igazgatók rámutatnak Galántai tárgyi tévedéseire, illetve felsorolják, milyen munkákat adtak neki az évek során: „Amint a felsorolás is mutatja, hívtuk, vártuk, bíztunk benne… Mi történt, hogy a bábszínházak a cikk írója iránti kezdeti lelkesedése alább hagyott?” – teszik fel a kérdést, amire sajnos nem válaszolnak, csak annyit, hogy „nem az írásában emlegetett világnézeti, politikai kirekesztés az indok”.

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.


Megnézem

Kapcsolódó


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *