Az igazolt magyar koronavírus-fertőzöttek tizede egészségügyi dolgozó

by Kevin | Last Updated: April 16, 2020

Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait – mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.

Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak. A 109 kórházparancsnok közül 51 a honvédség állományából érkezett, 29-en a katasztrófavédelemtől, 29-en a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak – ismertette.

Fontos feladatnak nevezte Halmosi Zsolt a naprakész, ellenőrzött adatszolgáltatást, megfogalmazása szerint „a járvány kritikus szakaszában ezen emberi életek múlhatnak”. Ismertette: minden egészségügyi intézmény naponta szolgáltat adatokat a terheléséről, a lefoglalt ágyak mennyiségéről, a kezelt betegek számáról, az intenzív ágyak és a lélegeztetőgépek számáról. A cél, hogy ha valahol szűk kapacitás alakulna ki, akkor az átcsoportosítás gyorsan megoldható legyen – mutatott rá.

Az adatszolgáltatásban korábban voltak hiányosságok, de ezek megszűntek – mondta.

Elmondta: a kórházparancsnokok kaptak maguk mellé egy logisztikai munkatársat, akik raktárosként felügyelik a készletgazdálkodást. Folyamatosan ellenőrzik a kapacitásbővítést, vizsgálják a járványügyi szabályok betartását.

Komoly problémának nevezte a védőeszközök viselésével kapcsolatos szabályok be nem tartását, amely a betegekre jellemző.

Harangozó Tamásnak, a bizottság MSZP-s tagjának kérdéseire a vezérőrnagy elmondta: felkészültek arra, ha ezres nagyságrendben érkeznek lélegeztetőgépek az országba, de csak olyan gépeket fognak kapni a kórházak, amelyeket kipróbáltak, szervizeltek. Magyarországon jelenleg 1735 lélegeztetőgép és 1309 ugyancsak lélegeztetésre alkalmas altatógép van, tehát összesen 3044 készülék, emellett vannak még gyermekek számára is gépek. A felnőtt készülékek közül 947 van használatban, vagyis 2097 szabad gép áll rendelkezésre. Koronavírus miatt jelenleg 60-an szorulnak lélegeztetésre.

Beszámolt arról is, hogy 183 egészségügyi dolgozó fertőződött meg eddig, közülük 18-an gyógyultak meg.

Eszerint a nyilvántartott magyar fertőzöttek tizede egészségügyi dolgozó.

Halmosi és Kósa Lajos a parlamentbenFotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Elmondta: 3 büntetőeljárás indult intézményvezetők feljelentésére, amiért az intézményükből fertőtlenítőszereket, vizsgálókesztyűket, maszkokat loptak el, de olyan eset is akadt, ahol számítógépet vittek el. Van olyan intézmény is, ahol már letartóztatásban van a gyanúsított dolgozó.

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke cáfolta Harangozó azon felvetését, hogy a Budai Egészségügyi Központ az állami vezetők egészségügyi ellátására kijelölt VIP-kórház lenne, és azt mondta, az állami vezetők részére eddig is és ezt követően is a Honvéd Kórház van kijelölve.

Vadai Ágnes, a bizottság DK-s és Varga-Damm Andrea, a bizottság Jobbikos alelnöke is a kórházi ágyak felszabadításáról érdeklődött. A vezérőrnagy válaszaiban azt hangsúlyozta: a kórházparancsnok nem dönt ágyak felszabadításáról, ez orvosi szakmai kérdés.

Kósa Lajos felvetette, hogy az országban 1053 szociális intézményben – amelyek közt 4 fős és 540 fős is van – 50 ezernél több ember él, akiknek a többsége a veszélyeztetett korosztályba tartozik. Halmosi Zsolt közlése szerint vizsgálják, milyen lépések szükségesek az érdekükben, várhatóan pénteken döntenek arról, hogy a már kinevezett kórházparancsnokok segíthetik a jövőben a járványügyi szabályok betartását a nagyobb létszámú intézményeknél is. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.