A női vízilabda-válogatottnak újra fel kell építenie magát

by Kevin | Last Updated: April 22, 2020

Keszthelyi Rita, a magyar női vízilabda-válogatott csapatkapitánya szerint az őszi világligában építheti fel magát újra az olimpiai kvalifikációra készülő együttes.

A januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon bronzérmes csapat vezére, a torna gólkirálya az M4 Sportnak adott szerdai interjújába elmondta, március 17. óta nem tudtak medencében edzeni, hat hete mindenki csak otthon készül.
Azt gondolom, a vízilabdázók kilencven százaléka nem szeret futni, de most az állóképesség megszerzésére csak ez, és a biciklizés marad– mondta Keszthelyi Rita. Hozzátette, kicsit mélyponton van most, hiszen “ezerszer inkább” vízilabda-edzésekre járna.

A bajnokság esetleges folytatásával kapcsolatban a játékos megjegyezte, legalább négy hét felkészülésre lenne szüksége mindenkinek ahhoz, hogy megfelelő formába kerüljön, ellenkező esetben csak “fuldoklás lesz”, valamint a sérülés veszélye is fennáll.

Keszthelyi Rita csúcsformában volt a koronavírus-járvány kitörése előttForrás: MTI/Kovács Tamás

A válogatottról szólva Keszthelyi Rita elmondta, rosszul jött, hogy a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a márciusi olimpiai selejtezőt, ugyanis a gárda a Duna Arénában rendezett kontinensviadalon remek formában volt, és egy plusz löketet kapott a bronzéremtől. Meglátása szerint a későbbi legfőbb ellenfeleknél, az olaszoknál, a görögöknél és a hollandoknál is erősebbek voltak.
Hozzátette, ezt a formát most újra fel kell építeniük, de bízik a csapattársakban, hiszen mindenki tudja, miért küzdenek. Megjegyezte, a jelenlegi tervek szerint az ősszel rendezik meg a világliga-döntőt, ami egy jó lehetőség lenne, azt viszont reméli, hogy még az év végén, vagy a jövő év elején rendezik meg az olimpiai kvalifikációs tornát, és nem jövő márciusban.