A DK szerint az Állami Számvevőszék a teljes állami támogatásuk elvételével fenyegette meg őket

by Kevin | Last Updated: April 18, 2020

Segíts a szerkesztőségnek! Nélküled nincs 444.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a teljes állami támogatás akár évekre történő elvételével fenyegeti a Demokratikus Koalíciót (DK) – mondta az ellenzéki szervezet pártigazgatója szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Sebián-Petrovszki László úgy fogalmazott, a kormány korábban a koronavírus-járványra hivatkozva minden ellenzéki párt állami támogatásának felét elvette, a számvevőszék pedig duplán büntetné a DK-t.

Kiemelte, a “pártállamian” működő ÁSZ olyan papírok eredeti példányait követeli, amelyek megsemmisültek a DK székházának másfél évvel ezelőtti tűzvészében, a másolatok ugyanakkor ott vannak a számvevőszéknél.

A DK országgyűlési képviselője szerint az ÁSZ nem segíteni, hanem büntetni akar, erre utal ugyanis, hogy jelentésében nem tesz említést irodájuk leégéséről, és ezzel azt a látszatot kelti, hogy rossz szándékból nem mutatják be a kért iratokat.

A kormány, ha a járványt és a válságot nem is, de a demokrácia maradványait és az ellenzéket biztosan felszámolná – mondta Sebián-Petrovszki László. Mint fogalmazott, csak banánköztársaságokban és illiberális demokráciákban fordulhat elő, hogy a kormány a járvány leple alatt meg akarja szüntetni a legnagyobb ellenzéki párt állami támogatását.

Délután reagált az Állami Számvevőszék is, mint írták

Magyarországon működik a jogállam, a törvényeknek megfelelően zajlik a Demokratikus Koalíció ellenőrzése

Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője aláhúzta, a számvevőszék a törvényi előírások alapján végzi hét párt – közte a DK – 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzését. A DK pártigazgatójának nyilatkozata is azt bizonyítja, hogy Magyarországon működik a jogállam, a független ÁSZ – az alaptörvény előírásainak megfelelően – ellátja a törvényekben előírt feladatait – fejtette ki Horváth, majd aláhúzta, a számvevőszék a jogállami normáknak megfelelően végzi a döntő mértékben közpénzekből működő pártok törvényességi ellenőrzését.

Az ÁSZ a törvényi előírásnak megfelelően a párt ellenőrzéséről készült jelentéstervezetet észrevételezésre megküldte a párt elnökének, aki a jogszabályi előírásnak megfelelően észrevételt tett. A jelentéstervezet nem nyilvános, az ellenőrzés lefolytatásért felelős számvevőszéki vezető értékeli a DK észrevételeit, majd az ÁSZ a jelentést néhány héten belül nyilvánosságra hozza. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.