Heteken belül elkezdik forgalmazni az amerikai vakcinát

Heteken belül elkezdik forgalmazni az amerikai vakcinát

Az új típusú koronavírus elleni vakcina jövő év áprilisára minden amerikai számára elérhető lesz – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján péntek délután. Az elnök megjegyezte, hogy az amerikai oltóanyag akár heteken belül is készen lehet, és az engedélyezés után 24 órán belül megkezdik a forgalmazását. Donald Trump elmondta, hogy az év végéig legalább 100 millió adag vakcina áll majd rendelkezésre, de reményei szerint ennél több is lesz majd. Amikor…

Read More

Soltész Rezső szívbetegség után tér vissza

Soltész Rezső szívbetegség után tér vissza

Szeptember 20-án 20 órától két igazán különleges albummal készülő zenész, Soltész Rezső és Temesi Bertalan lesz a Sláger Téma vendége, valamint a Szöllősi Györggyel készült interjú is újra hallható lesz. Akit szeretnek, annak egy szívzűr is legyőzhető. Soltész Rezsőért az év elején aggódtak a rajongói, hiszen szívproblémái, majd a pandémia miatt hosszú hónapokat hagyott ki. Most azonban az elmúlt évek 17 legszebb slágerének újrafeléneklésével tér vissza. Az Akit szeretnek album megjelenése mellett a koronavírus-világjárvány könnyűzenére…

Read More

Nagy baleset az M3-ason, egy autó a tetejére borult

Nagy baleset az M3-ason, egy autó a tetejére borult

Összeütközött két autó az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Hort közelében. A karambolban az egyik autó a tetejére borult. A műszaki mentést végző hatvani hivatásos tűzoltók áramtalanították az autókat. A katasztrófavédelem szerint egy harmadik kocsi is érintett volt a balesetben, amelyhez a mentőket is riasztották. Az érintett sztrádaszakaszon a mentés ideje alatt a leállósávon haladt a forgalom.

Hallos motoros baleset trtnt az lli ton

Több, mint 13 ezer új koronavírusos beteget találtak Franciaországban

Több, mint 13 ezer új koronavírusos beteget regisztráltak egyetlen nap alatt Franciaországban, és jelentősen megnőtt a halálos áldozatok száma, 123 halottat jelentettek, ami május közepe óta a legmagasabb szám.  13 215 új Covid-19 beteget jelentettek, ami rekord az járvány alatt. Egyetlen hét alatt 3626-an kerültek kórházba és már 827en vannak lélegeztetőgépen.  A 123 halottat a közegészségügyi hatóság azzal magyarázza, hogy egy kórház most hónapokra visszamenőleg küldött be aktákat, és 76 haláleset valójában korábban történt. Ez…

Read More

Djokovic s Nadal is bejutott a negyeddntbe Rmban

Djokovic s Nadal is bejutott a negyeddntbe Rmban

A vilgranglista els kt helyezettje, Novak Djokovic s Rafael Nadal is ktszettes gyzelemmel jutott negyeddntbe a rmai salakplys tenisztorna frfi versenyben. A ngyszeres bajnok szerb jtkos pnteken honfitrst, Filip Krajinovicot bcsztatta, mg a tizedik rmai trfejra hajt spanyol Dusan Lajovicsot ejtette ki nagyon simn. A negyeddntben Djokovic ellenfele a selejtezbl a ftblra kerl nmet Dominik Koepfer, Nadal pedig az argentin Diego Schwartzman lesz. A nknl a mlt heti US Openen dnts Viktorija…

Read More

Nyolc glt ltt a BL-gyztes Bayern a Bundesliga els meccsn

Nyolc glt ltt a BL-gyztes Bayern a Bundesliga els meccsn

A nmet labdarg-bajnoksg els forduljnak nyitmrkzsn a rekordbajnok Bayern Mnchen 8-0-ra legyzte a Schalke 04 csapatt az Allianz Arnban. A Bayern Mnchen sorozatban kilencedik elssgrt szll harcba a Bundesligban. A 30-szoros bajnok bajor grda az elmlt idnyben triplzott, a bajnoksg s a Nmet Kupa mellett a Bajnokok Ligjt is megnyerte, jv cstrtkn pedig eurpai Szuperkupa-tallkoz vr r a Sevilla ellen Budapesten, a Pusks Arnban. Hansi Flick s a Bayern elz szezonban megnyert trfeiForrs: Picture-Alliance…

Read More