Felakasztottak egy katonatisztet, aki megölte Mudzsibur Rahman sejket és családját

Müller Cecília: 22 koronavírus-fertőzöttet találtak Pápán

Járványügyi gócpont alakult ki Pápán. Müller Cecília országos tisztifőorvos a Hír TV szerint azt mondta: a városban 22 fertőzöttet találtak, de jelenleg is zajlik az úgynevezett kontaktkutatás. Kedden derült ki, hogy az egyik óvoda munkatársának pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezután kezdődtek meg a vizsgálatok. Müller Cecília kiemelte: az óvónő ráadásul közösségben is járt, ez pedig nehezíti a hatóságok munkáját.

Tizenhat embert vettek őrizetbe a bejrúti robbanással kapcsolatban

Tizenhat embert vettek őrizetbe a bejrúti robbanással kapcsolatban

Tizenhat embert vettek őrizetbe a libanoni hatóságok a bejrúti kikötői negyedet romba döntő robbanással kapcsolatban – közölte az NNA helyi hírügynökség csütörtök este az ügyben illetékes katonai törvényszékhez rendelt kormánybiztosra hivatkozva. Fadi Akiki tájékoztatása szerint a kikötői és a vámhatóság legalább tizennyolc tisztviselőjét kérdezték ki eddig.“Tizenhat embert vettek őrizetbe közülük a vizsgálat részeként” – idézte Akikit az NNA. A bejrúti kikötőhöz közel készült felvétel két nappal a hatalmas robbanások után.Forrás: MTI/EPA/Pool/Thibault Camus Az érintettek között…

Read More

A Wolverhampton pphogy, a Basel ketts gyzelemmel jutott tovbb az El-ben

A labdarg Eurpa-liga cstrtk esti jtknapjn teljess vlt a legjobb nyolc meznye, miutn a Wolverhampton az Olympiakoszt, a Basel pedig a Frankfurtot gyzte le otthon 1-0-ra. Az esti mrkzsek kzl Wolverhamtpon-Olympiakosz tnt gretesebbnek, mivel annak az els mrkzse 1-1-gyel vgzdtt, a Basel-Frankfurt tallkozt viszont a hazaiak 3-0-s elnnyel vrhattk. Persze rengeteg minden vltozhatott az odavgk ta, ugyanis azokat mg a koronavrus-jrvny miatti megszakts eltt rendeztk. Ami az angol-grg csatt illeti, a hazaiak hamar…

Read More

Müller Cecília megszólalt a pápai gócról

Müller Cecília megszólalt a pápai gócról

Az eseményen úgy vélekedett: Magyarország közegészségügyi és járványügyi helyzete kiváló, és ezt rendkívüli mértékben veszélyezteti az ellenőrizetlen migráció. Hozzátette: a migránsokat kibocsátó országok a koronavírus-járvány szempontjából piros besorolásúnak minősülnek. Kérdésre válaszolva a tisztifőorvos elmondta: Pápán szerda éjfélig 22 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak. Pápa az új koronavírus-góc az országban – jelentette ki Müller Cecília. A góc kialakulását az okozta, hogy tüneteket mutató ember ment közössége, ahogy az korábban Mezőkövesden vagy Sopronkövesden is történt. Jelenleg is tart a kontaktuskutatás,…

Read More

Tindzser fejvadszok, Szerelem a korona idejn s a legjabb Star Trek

Tindzser fejvadszok, Szerelem a korona idejn s a legjabb Star Trek

A vilgjrvny miatt sok sorozat forgatsa egy idre lellt, pr tervezett bemutat elmaradt – ennek ellenre tbb gretes produkci rkezik augusztusban is. Jn a Star Trek-franchise legjabb darabja, valamint a Szerelem a korona idejn, mikzben pldul H. P. Lovecraft vilgban is elmerlhetnk, netn tindzser fejvadszokkal kalandozhatunk. me, nyolc izgalmas j szria erre a hnapra. Star Trek: Lower Decks Bemutat: augusztus 6., CBS All Access. A Star Trek-franchise legjabb darabja egy animcis komdia,…

Read More

Kellenek az orvosok: ismét gyógyíthatnak a 65 év felettiek Magyarországon

Feloldották az általános kiutazási korlátozást az USA-ban

A március 19-én megfogalmazott kiutazási korlátozási javaslatok lényegében ajánlások voltak, nem kötelezően elrendelt tilalmak.     “Az egészségügyi helyzet és az egészségbiztonság egyes országokban javult, más országokban romlott” – fogalmaz a külügyi közlemény, amely egyúttal ismételten óvatosságra és rendkívüli körültekintésre inti az amerikai állampolgárokat a világjárvány kiszámíthatatlansága miatt.     A közlemény az Egyesült Államokból kiutazó amerikaiakra vonatkozik, nem jelenti azt, hogy az amerikai határokat megnyitnák más térségekből, köztük az Európai Unió tagországaiból érkezők előtt. Az Európai Unió tagországainak…

Read More