Felakasztottak egy katonatisztet, aki megölte Mudzsibur Rahman sejket és családját

Kidőlt fák és elárasztott pincék miatt riasztották a tűzoltókat

Kidőlt fák és vízelöntések miatt több mint hetven esetben riasztották a tűzoltókat a hétfő esti vihar miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ruttkai-Dér Vivien főhadnagy, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, Nyíregyháza Borbánya városrészéből mintegy húsz segélyhívás érkezett az este folyamán, többségében esővízzel elöntött pincék szivattyúzásához kérték a tűzoltók segítségét. Több mint ötven hivatásos tűzoltó mellett az önkormányzati és önkéntes egységek, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, a civil mentőszervezetek és a polgárőrök is folyamatosan dolgoznak a kárhelyszíneken.

Svdorszg megbukott a koronavrus-jrvny kezelsben

A sztess szln a baloldali svd kormny

A sztess szlre kerlt a baloldali kormnykoalci a kabinet borzalmas jrvnykezelse miatt. A szocildemokratk mr kszek trgyalni a jobboldallal a migrci krdseiben is, ami azonban feszltsget okozott a prt s koalcis partnere kztt. A jobboldal fel kzeledik a svd Szocildemokrata kormnyprt, miutn npszersge hatalmasat esett a jrvnykezelsnek sikertelensge miatt – rja a V4NA nemzetkzi hrgynksg. A SammhallsNytt arrl szmol be, hogy a kormnykoalci msik tagja, a svd Zld Prt azonban elhatroldik a jobboldallal val trgyalstl,…

Read More

Justin Bieber szerelmesen utazgat - fotk

Justin Bieber szerelmesen utazgat – fotk

Justin Bieber s a felesge, Hailey Baldwin kocsival vgott neki az Egyeslt llamoknak, a lny Instagram-posztjai szerint Utah-ban s Oregonban barangolnak. Hailey a kalandjaikrl kt lapozhat bejegyzst tett kzz, amelyekbe tbb lelkezs, netn cskolzs kp is kerlt, a fiatalok lthatan igencsak szerelmesek egymsba. Mutatjuk mindkt posztot, a npszerbbet mr tbb mint 2 millian kedveltk.

Kirúgta vezetőedzőjét a Valencia focicsapata

Kirúgta vezetőedzőjét a Valencia focicsapata

A Valencia labdarúgócsapata menesztette Albert Celades vezetőedzőt. A klub honlapjának hétfői közleménye szerint azonnali hatállyal elküldték az együttest eddig irányító szakembert, kedden már az eddigi másodedző Voro Gonzalez vezeti majd az edzést. Gonzalez eddig öt alkalommal összesen 37 mérkőzésen irányította a Valenciát, ebből négyszer beugróként. Kirúgta a Valencua Albert CeladestForrás: AFP/Miguel Medina Celadest tavaly szeptemberben nevezték ki Marcelino García Toral helyére, és bár az együttes sokáig a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyekért csatázott, az…

Read More

Tájékozottsággal és tudatossággal jobbá tehetjük mindennapjainkat

Tájékozottsággal és tudatossággal jobbá tehetjük mindennapjainkat

Számos, környezetünkre és szervezetünkre ártalmas tevékenységgel mi magunk is elő tudunk idézni komoly károkat az egészségünkben, illetve környezetünkben – ilyen például a dohányzás. A cigarettáról köztudott, hogy káros és számos betegség kialakulásáért felelős. Az ugyanakkor, már kevésbé ismert, hogy a cigaretta égése során keletkező, füstben lévő vegyi anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói. Éppen ezért kiemelt jelentősége van a tájékozottságnak! Nemzetközi felmérések szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon is több mint 2 milliós…

Read More

Jack Ma lemondott a SoftBank igazgattancsi tagsgrl

Egy különc kínai hihetetlen kalandjai a világ leggazdagabbjai között

A kínai Jack Ma – egy technológiai szakképzettséggel nem rendelkező egykori angoltanár – 1999-ben egy hazájában akkoriban még fehér hollónak számító techcéget alapított, amelyet Alibabára keresztelt. Két évtized alatt a világ egyik legismertebb, és a távol-keleti ország egyik legtekintélyesebb vállalatává fejlesztette a társaságot, amelynek piaci értéke jelenleg mintegy 460 milliárd dollár, és több mint 100 ezer embert foglalkoztat. Ma amellett, hogy nem mindennapi üzleti sikereket ért el, a habitusát tekintve sem tartozik a hétköznapi emberek…

Read More