Devizakereskedés alapjai - online előadás

Minimálisan erősödni tudott a forint az MNB döntése után

Kedd reggel 365,15-nél járt a forint az euróval szemben, ez 0,2%-kal volt magasabb a hétfő esti szintnél, vagyis szokatlan gyengüléssel kezdett a magyar deviza kora reggel. Az utóbbi hetekben megint rájárt a rúd a forintra, ennek köszönhetően járunk ma a tavasszal látott történelmi mélypont közelében. A következő időszak fő kérdése éppen az lehet, megmenekülhet-e még a forint a 370-es szinttől, ami korábban sosem látott euróárfolyamot jelentene. Ebből a szempontból kulcsfontosságú lehet az MNB Monetáris Tanácsának…

Read More

Nemi erőszakért 45 év börtönt is kaphat egy színész

Nemi erőszakért 45 év börtönt is kaphat egy színész

A bíróság nem ejtette Danny Masterson erőszakolási ügyét, novemberben folytatódik a tárgyalás. A Los Angeles-i bíróság úgy döntött, hogy folytatja Danny Masterson tárgyalását, hiába kérte a védelem, hogy ejtsék az ügyét. A színész a vádak szerint három nőt erőszakolt meg 2001-2003-ban, az ügyvédei pedig arra hivatkoztak, hogy az esetek túl régiek ahhoz, hogy most tárgyalják őket. A bíróság nem így látta, Mastersonnak legközelebb november elején kellene megjelennie a tárgyalóteremben. A legutóbbi meghallgatástól egyébként távol maradt,…

Read More

Budapest

Budapest to host MTV European Music Awards – Daily News Hungary

This year’s MTV European Music Awards ceremony will be held in Budapest on November 8, offering television viewers a virtual show broadcast from Budapest and London, the Hungarian Tourism Agency (MTÜ) said in a statement on Tuesday. Government spokesperson Alexandra Szentkirályi said in the statement that “one of the largest and most followed awards ceremonies of pop music” being held in Budapest is “a huge opportunity for Hungary and for Budapest” in terms of its…

Read More

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy gárdonyi parkoló ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy gárdonyi parkoló ügyében

A Gárdonyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt elrendelte a nyomozást Schmuck Erzsébet feljelentése nyomán – közölte kedden az LMP. A párt társelnöke október elején tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután a gárdonyi önkormányzat aránytalanul olcsón adott bérleti jogot egy parkolóként üzemelő területre. Mint emlékeztetnek, az önkormányzat 2017 nyarán 3,5 hónapra összesen bruttó 55 ezer forintért adott bérleti jogot egy 600 négyzetméteres, vagyis 40-50 autó befogadására alkalmas területre,…

Read More

Hallos motoros baleset trtnt az lli ton

Háromezer éves bronz cintányért találtak Kínában

Sang-dinasztia korából származó, háromezer éves, nagy méretű, bronzból készült cintányért találtak egy Hunan tartományban folyó építkezésen – közölték a helyi kínai kulturális hatóságok hétfőn. Az ősi ütőshangszerre, amelynek átmérője 52 centiméter, súlya pedig 33 kilogramm, Miluóban, egy építkezés területén bukkantak rá október 8-án. A hangszer felszíne részben korrodálódott, de a formáját megtartotta. “A cintányér jó állapotban került elő, állatábrázolásokkal díszítették a korongot, a fogantyúja körül pedig dekoratív felhők és villámok láthatók” – mondta el a…

Read More

Index - Belföld - 5 millió forint értékben lopott alkatrészeket, de nem vált be a terve

Index – Mindeközben – Puskás-díjas lehet, pedig csak egy amatőr futballista rúgta

Nehéz elképzelhető, hogy egy amatőr játékos által rúgott gól elnyeri az év legszebb góljának járó Puskás-díjat. Ezúttal talán mégis…  A szögletből szerzett káprázatos találat egy angliai vasárnapi liga-meccsen született. amatőrök mérkőzésén, ráadásul úgy, hogy a gólszerző oda sem nézett, amikor elrúgta a labdát; olyan volt ez, mint a kosárlabdában egy no-look pass. Mindennek tetejébe, amikor a gólt ünnepelték, a játékos még át is esett a szögletzászlón. A videót időközben hárommillióan tekintették meg, köztük Gary Lineker…

Read More