15 ezer orosz katonát küld karanténba a védelmi minisztérium

by Kevin | Last Updated: April 20, 2020

Segíts a szerkesztőségnek! Nélküled nincs 444.

Kadétok NovoszibirszknélFotó: Alexandr Kryazhev/Sputnik via AFP

Oroszországban több ezer katonát kellett karanténba küldeni azok után, hogy videófelvételek jelentek meg arról, miként zajlott a győzelem napi parádéra készülő seregben a gyakorlatozás. 

A katonák tömött sorokban sorakoztak egymás mögött, és láthatólag nem kaptak utasítást arra vonatkozóan, hogy tartsák az előírt másfél méteres távolságot egymástól. 

A védelmi minisztérium bejelentette, hogy mintegy 15 ezer katonának kell visszatérnie bázisára, és két hétre karanténba vonulnia. Arról, hogy van-e tudomásuk a seregben új vírusfertőzésről, nem közöltek információt. 

Múlt héten több katonai akadémián is felfedeztek koronavírusos eseteket. A Nahimov haditengerészeti akadémia tucatnyi hallgatójánál és oktatójánál is felfedezték koronavírust; többen közülük a parádéra is hivatalosak lettek volna, de próbákon már nem vettek részt. 

Mint kiderült, maga a gyakorlatozás is felesleges volt, Vlagyimir Putyin elnök ugyanis bejelentette, elmaradnak a május 9-i ünnepségek és katonai felvonulások a Vörös téren, ahol az oroszok hagyományosan ünneplik a második világháború győzelmének évfordulóját, és tisztelegnek az áldozatok emléke előtt. 

Putyin sokáig hezitált, de végül úgy döntött, lemondja a rendezvényt, amire egyébként hivatalos lett volna Emmanuel Macron francia elnök is. (Guardian)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan
megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó,
bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak
a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan
még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon
kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek
lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a
saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.